DR. NYITRAI VIVIEN FLÓRA

ÜGYVÉD

Dr. Nyitrai Vivien Flóra

Bár budapesti székhelyű ügyvéd vagyok, azonban a jogi képviselet ellátását nem csak Budapesten vállalom. Lelkiismeretes segítségre számíthat tőlem többek között adójogi és társasági jogi kérdésekben, felszámolási ügyekben, valamint peres képviselet ellátásában.

A jogi pályán 2012 óta vagyok jelen. Jogi diplomám mellett vállalkozási mérlegképes könyvelői képesítéssel is rendelkezem, melynek köszönhetően több nézőpontból, komplexen tudom vizsgálni a rám bízott ügyeket.

Számomra ügyvédnek lenni élethivatás, így biztosíthatom, hogy ügyét az Ön igényeit és elvárásait szem előtt tartva, a szakmai szokások szerinti magas színvonalon fogom ellátni, képviselni. Célom, hogy a jogi lehetőségek maximális kiaknázásával a lehető legjobb megoldást kínáljam az Ön számára, ezért munkám során a tényállás feltárására és a „forgatókönyvek” átbeszélésére kiemelt hangsúlyt fektetek.
Kis- és középvállalkozások, illetve civil szervezetek könyvelését érintő kérdésekben partnercégem Budapesten és Debrecenben áll rendelkezésére.

Forduljon hozzám bizalommal!

dr. Nyitrai Vivien Flóra

ügyvéd

Jogterületek

Adóügyek

Felszámolások

Érdekérvényesítés

Peres képviselet

Szerződések

Cégügyek

KAPCSOLAT

Minden ügy egyedi jogi megoldást igényel, ezért amennyiben úgy gondolja, hogy az Ön által keresett ügytípust nem találta meg a honlapomon, kérjen részletes tájékoztatást a megadott elérhetőségeim valamelyikén vagy a jobb oldali form kitöltésével!